OBSERVATOR CULTURAL - Spiritul critic in actiune

Néhány évvel ezel˝ott a többé vagy kevésbé kritikus eszmecserék népszer˝u tárgya volt a színházfesztiválok szükségessége. Súlyos férfiak és energikus hölgyek töltöttek (gyakran épp az efféle találkozók alkalmával) hosszú órákat azzal, hogy megállapítsák, hasznosak vagy sem a fesztiválok a nemzeti és/vagy helyi színházmozgalom számára, hogy a szervez˝ok alkalmasak-e vagy sem a megszervezésükre, és hogy a néz˝ok elég felkészültek-e a befogadásukra. Telt-múlt az id˝o, az ehhez hasonló nézeteltérések aktualitása megkopott, de a téma id˝or˝ol id˝ore el˝okerül még. És nem mindig ok nélkül. Mert Romániában a hagyományos turnék majdhogynem teljes elt˝unésével a fesztiválok néha mintha átvennék az el˝oadások utaztatásának szerepét (el˝oadások, melyeket városról városra hordoznak, függetlenül az illet˝o esemény tematikájától), mint hogy a repertoárszínházak egyre nehezebb fennmaradása közepette a fesztivál a fenntartó és a sajtó el˝ott jó alibiül szolgál a tevékenység hiányára („Ugyan csak egy el˝oadást hoztunk létre ebben az évadban, de lám, micsoda fesztivált rittyentettünk!”). Mindez azonban többnyire a kritikusokat ejti aggodalomba. A f˝o haszonélvez˝o, a közönség szempontjából a dolgok gyökeresen másképp néznek ki, és a bölcs okfejtések értelmüket vesztik. Mert a közönségnek szüksége van fesztiválokra. És ezt a kritikusok is tudják.

 

2009 március 17-én Sepsiszentgyörgyön, a helyi Tamási Áron Színház otthonában új fesztivál született. Keresztneve: Reflex, családneve: Nemzetközi Színházi Biennálé. Apja, egyszersmind keresztapja (hisz a színházban minden lehetséges), Bocsárdi László, a szervez˝o intézmény igazgatója és Románia egyik legfontosabb rendez˝oje vette magának a – dicséretes, ugyanakkor rizikós – bátorságot, hogy „felszerelje” a csendes Kovászna megyei várost egy garantált színvonalú és európai nagyságú kulturális rendezvénnyel. Így esett, hogy a napokban (hisz a fesztivál jelenleg javában zajlik) nem szerény társulatok tucat-el˝oadásai, hanem Közép-Európa néhány leghíresebb színházának díjazott, vagy legalábbis komoly díjakra felterjesztett rendezései érkeztek Sepsiszentgyörgyre. A górcs˝o alá vett földrajzi egység számunkra – akik szinte kizárólag angol, francia, olasz, és újabban orosz vendégjátékokhoz szoktunk (vagy ki tudja?) – némiképp exotikus, lévén hogy a kontinens közepe ebb˝ol a kulturális szempontból az elmúlt években meglehet˝osen ismeretlen maradt el˝ottünk. A Reflex Fesztivál ígyhát kártev˝o csorbát köszörül ki azzal, hogy németországi (a berlini Deutsches Theatert), lengyelországi (a krakkói Stary Teatrt és a lublini Scena Plastyczna KUL-t), csehországi (a prágai Divadlo Komedie-t), magyarországi (a budapesti Katona József Színházat és József Attila Színházat, valamint egy független színházi produkciót), és természetesen romániai színházakat (a bukaresti Odeon Színházat, a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureşanu Színházat, valamint a vendéglátó-színházat) vonultat fel. E színpadok (melyekhez adódik még néhány táncegyüttes stb.) el˝oadásai, akár a tematikus f˝oprogram részeként, akár a kapcsolódó programok közt kaptak is helyet, olyan sui generis repertoárt alkotnak, amivel egy igazán európai színház, a szellemi elitek ország- és nyelvi határoktól független színháza bárhol és bármikor felvonulhatna. Mert az el˝oadások alkotói közt olyan nevek szerepelnek, mint Michael Thalheimer, Jan Klata, Leszek Madzik, Dusan D. Parizek, Zsámbéki Gábor, Zsótér Sándor, Ladányi Andrea-Borlai Gerg˝o, Alexandru Dabija, Radu Afrim és Bocsárdi László.

 

A Tamási Áron Színház hatvanéves fennállását is jelöl˝o sepsiszentgyörgyi biennálé (egy ügyetlen fordítás következtében néhány újságíró elég komikusan „a megünneplés alkalmából szervezett fesztiválról” beszélt) következésképp egyértelm˝uen olyan rendezvény, melynek m˝uvészi színvonala magas, profilja jól egyénített, és amely valóban nemzetközi. Vajon szükség van rá ma, a sokat emlegetett világválság közepette? Jobban, mint valaha, mondanám – és a mindig zsúfolásig telt néz˝otér, a (román, magyar és – ahogy valamikor mondtuk – más nermzetiség˝u) néz˝ok lelkes visszajelzése meger˝osít ebben. (Dicséretet érdemel a helyi és megyei hatóság is, amiért megértették a fesztivál fontosságát, és nagylelk˝uen támogatták létrejöttét.) Vajon szükség lesz rá holnap, 2011-ben, és holnapután, 2013-ban, és...? Ugyanannyira, mint ma, függetlenül attól, hogy mit hoz a jöv˝o. Válságok jönnek és múlnak, ha bölcsebbé nem is, de figyelmesebbé téve minket a körülöttünk él˝o emberekre – és önmagunkra. A színház pedig, ahogy azt örök kortársunk, Shakespeare mondja, tisztábban tárja elénk, kik vagyunk, és kik lehetünk. Sepsiszentgyörgyön, Erdélyben, Romániában, Európában, a világban, a naprendszerben, a világegyetemben. És a saját szívünkben.